Egy Igaz történet

Boldogan élt együtt egy fiú s egy lány,de mára minden megváltozott már.Két hete a fiú olyan,mintha kicsérelték volna.Nem törödik a lánnyal,minden fontosabb neki,a haverok,a hobby.A lány nagyon fél,fél hogy elveszti a szerelmét.Annyit küzdött érte,és eddig minden olyan volt mint a mesében,nem érti mi változott meg.Ezerszer bizonyittota hogy mindennél fontosabb neki, de ugy látszik hiába.Eddig biztosan érezte hogy szereti a fiú,de most kételyek vannak benne.A fiú legnagyobb félelme hogy megesik vele az,ami elötte,hogy belezúg a lányba és aztán becsapják,de tudja jol hogy a lány nem olyan.Ö mindennél jobban szereti a fiút,bármit megtenne érte,bárki bármit kérne.Neki ő jelenti az életet.Hiába minden a fiú nem változik,és a lány képtelen azt mondani:"Ennyi volt,vége!"Egyik este a lány meglátogatta a fiú szüleit,elmondott nekik mindent!A fiú édesanyja marasztalni akarta a lányt,de tudta mindhiába már.Átadta a lány a levelet neki,és megkérte adja oda a szerelmének.Majd útnak indult a távoli messzeségbe,csak ment elöre és nem nézett hátra soha.Szakadt az eső,könnyei patakokban folytak,de tudta ha eléri a célt,minden szenvedése véget ér.Közben a fiú hazatért,édesanyja zokogott.Megkérdezte töle:
"Édesanyám,miért sirsz?"
Az asszony nem válaszolt,csak átadta a levelet.....
A fiú akkor már tudta,a szíve legmélyén érezte......
Keze remegett,szíve összeszorult,majd kinyitotta a levelet,s olvasni kezdte:
"Drága Egyetlenem!
Tudnod kell hogy mindennél jobban szeretlek,
bármi is történjen velem,soha nem feledlek.
Kérlek ne haragudj azért mert az életet jelentetted nekem,
kérlek bocsásd meg nekem,hogy most elhagylak tégedet.
Probáltam takarni,azt ami fájt,
elviselni azt,hogy nem törödsz velem igazán.
Hiába mondtad hogy szeretsz,
már nem tudtam hinni neked,
nem tudtam elhinni egyetlen szavadat sem.
Tűrtem és vártam,
sok-sok éjszakán át könnyektöl ázva feküdtem párnámra.
Sokszor mondtam neked,
ez igy tovább nem mehet,
de te azt mondtad:"Kérlek értsd meg,ez fontos nekem!"
Mikor azt mondtad a hobbyd fontosabb mint én,
akkor törted darabokra a szívem.
Te nem tudtad mit éreztem akkor,
hogy mennyire fájt minden mondatod....
miközben olvasod a levelem,
én már messze járok töled,
valahol messze-távol,
ahol majd eléget a gyönyörű mámor.
Az életet jelentetted nekem,
de nem hittél nekem,
igy már talán megérted,
te voltál a legféltettebb kincsem.
Ne feledd soha:
Örökké szeretlek,
a halálon túl sem feledlek."
A fiú elejtette a levelet, s rohanni kezdett.A tóparti szakadéknál meglátta a lányt,de már késő volt,a lány a mélybe vetette magát.
A fiú üvöltött és térdre roskadt..........Csak most jött rá,mit vesztett el valójában.Tudta hogy mindent elrontott,hogy elvesztette a legfontosabb dolgot.Pár hónap elteltével,a fiú ellátogat a temetöbe,a lány sírja elött letérdel....A sirra csupán ennyi volt irva:
"Itt nyugszik Ő,
ki csupán annyit kért,
hogy fogd a két kezét,
s mutasd meg neki,hogy igazán szereted!"
A fiú azóta boldogtalan,egyedül járja az utat.Nem kell neki már senki,mert azt az egyet,nem adhatja soha vissza neki senki!!!

 

Tragikus eset

Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.
Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.
Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak. 

Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.
A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.
Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.
Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.
A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.
Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.
Hiába védekezett,testével reszketett.
Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.
A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.
Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.
Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.
Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.
A srác a földre esett,szavakat keresett?
Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.
A lábai elé borult,hibájából okult.
De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.
Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.
Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.
Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.
Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.
Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.
Levelet írt,közben pedig sírt.
Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.
Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.
Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.
Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.
Szívemet megsebezted,éelkemet rég elvetted.
Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.
Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.
Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.
Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,
Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.
Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.
Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.
Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.
Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.
Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.
Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.
Érted teszem,életem, elveszem.
A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.
Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.
Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.
Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.
Meghalt érte,pedig senki nem kérte.
Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.
Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.
Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.
Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.
Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.
Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.
Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.
A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.
Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.
Talpig feketében,szerelme emlékében.
A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.
Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?
Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.
Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.
A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.
Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.
Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.
Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.
Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?
Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.
A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..
Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.
Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.
Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.
Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.
Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.
Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.
A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:
Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.
Megtette az életét elvette.
Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.
Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.
Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért...

 

 

 

 

 

Oldal: történetek
Csak egy Csajos oldal *-* - © 2008 - 2024 - nikicsajosoldala.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat